A Lélek Napja Fesztiválon rövid előadások keretében villanásnyi betekintést nyerhetünk Sri
Chinmoy életének
, szerteágazó tevékenységeinek egy-egy szeletébe, tanítványainak
bemutatásában.
A Mester 1931-ben született Indiában, ahol egy spirituális közösségben nőtt fel. Belső hívásnak
engedelmeskedve 1964-ben Nyugatra indult és New York-ban telepedett le.
Egy integrált jógautat tanított, a szív útját, mely a dinamikus nyugati életet a keleti világ
spirituális értékeivel teljes harmóniában egyesíti. Spirituális útját a szeretet, odaadás és
önátadás útjának is hívta.


Spirituális tapasztalatai és felismerései sokféle módon – költészeten, festészeten, zenén és
sporton keresztül – teszik érthetővé és elérhetővé az Igazságot a spirituális keresők számára.
Költeményeinek, szövegeinek, festményeinek és dalainak felmérhetetlen gazdagsága tanúsítja
élő kapcsolatát a Teremtés Forrásával.
Író és költő: 120 ezer vers, 4 ezer spirituális történet, 1600 kiadott könyv, több száz egyetemi
előadás
Zenész: 21 ezer dal, mintegy 800 ingyenes békekoncert, összesen 1 millió feletti hallgatóság
Festő: 150 ezer festmény, 16 millió madárrajz, számtalan kiállítás 20 országban
Sportoló: 22 maraton, 5 ultramaraton, súlyemelés bámulatba ejtő súlyokkal
Világbéke álmodó: Az Egység-Otthon Világbékefutás, ma Világharmónia Futás nemzetközi
váltófutás mozgalom elindítása, melynek keretében napjainkig a világ 140 országában, több
millióan futottak és tarthatták kezükben az égő békefáklyát.
Békemeditációk az ENSZ-ben 30 éven át hetente két alkalommal.
Példátlan kreativitásával és sokoldalúságával arra inspirálta az embereket az egész
világon, hogy egy belső békével és külső dinamikával telt életet éljenek, belső és külső
korlátaikat folyamatosan túlszárnyalva.
Rendszeres utazásai során ingyenes koncerteket, előadásokat és a közönség számára nyitott
meditációkat tartott világszerte, fogadta tanítványait, találkozott és eszmecserét folytatott a
spiritualitásról a világ és a helyi közösségek vezetőivel. Spirituális vezetéséért, koncertjeiért,
előadásaiért és meditációiért soha nem kért díjat.

Sri Chinmoy 2007 október 11-én távozott a földi létből. Tanítványai hiszik és érzik, hogy a Mesterrel való
belső kapcsolatuk továbbra is élő, és Mesterük belső vezetése változatlanul jelen van életükben.
Ha szeretnél többet megtudni Sri Chinmoyról,
magyarul itt tájékozódhatsz: https://www.srichinmoy.hu/
angolul pedig itt: https://srichinmoy-reflections.com/